|
Mi készítők, szoktam mondani a tanítványaimnak,
tulajdonképpen nem hangszert, hanem hangot
készítünk. Megpróbálunk egy olyan tárgyat
elkészíteni, amely az emberi hanghoz leghasonlatosabb
hangot tud produkálni. A hang olyan érzet, amelyet
fülünk közvetít. A fül olyan módon fogja fel a
hangot, mint a bőr a tapintó, vagy a szem a fényérzékeket.
Szinte megmagyarázhatatlan az a tény, hogy pusztán
egyes hangok micsoda gyönyörűséget tudnak okozni.
Ennek vannak fizikai, vagy gyakorlati magyarázatai,
de a lényeg mégis a misztikumban található. Amikor
a külvilágban megszólaló hang megegyezik a lelkünkben
szóló hanggal igazi katartikus élményben lesz
részünk. Erre a harmóniára törekszik minden készítő
és zenész.
A húros hangszerek kialakulása
A hegedű, illetve vonós hangszerek
történeti kialakulásának folyamata a történelem
előtti időkbe nyúlik vissza. Erre a kérdésre igazán
az etnológia adhat igazi választ. A még „gyermekkoruk”
állapotában élő népeknél jelenleg is megtalálhatók
azok az alkotóelemek, melyek egyesítése és kiművelése
a vonós hangszereink lényegét adják.
Bizonyára a felhúzott íj képezte
az első húros hangszerek egyikét, amely a megfeszítés
különböző fokával különböző magasságú hangok képzését
tette lehetővé. A kaffereknél ma is megtalálható
egy ilyen hangszer a „satonaton”
(íj egy tök rezonátorral). A tök rezonátort bőrrel
lefedték, a húr és a bőr közé fadarabkát illesztettek
és máris együtt voltak a húros hangszerek jelentős
alkotórészei.
A fejlődés másik foka, az íj eltűnése
volt. Helyére egy megmunkált nyak és láb került.
A rezonáló testet ekkor már nem
a természettől vették, hanem maguk állították
elő. A húrokat egymás mellé rendezték és a nyakhoz
kulcsokkal rögzítették, ami által lehetővé vált
a húrok hangolása. Ezt a fázist abba az időszakba
helyezhetjük, amikor a nomád halászó és pásztorkodó
népek letelepedtek és áttértek a földművelésre,
majd a kézműiparra.
A rezonáló hangtestek megkapták
a kellő hangerőt a kulcsokkal, a kellő hangmagasságot,
és a vonóval a hang tartósságát. Mivel Ázsia volt
a lovak őshazája (minden alapanyagot a lovak szolgáltattak),
bátran állíthatjuk, hogy ott alkották meg az első
vonóshangszereket.
Még a mai napig is találunk az
indiaiaknál, kínaiaknál, Belső Ázsia fennsíkjain
lakó népeknél rendkívül egyszerű vonóshangszereket,
amelyek évszázadok óta változatlanok maradtak.
Ilyen az „Erh-hsien” (kéthúr),
melynek teste egy kivájt kígyóbőrrel borított
nádcső, vagy Szibériában használatos Reba,
amelynél egy dob szolgál rezonáló testként. E
hangszereket tekinthetjük a mai hegedű ősének.
A hegedű ősei
A görögök és rómaiak nem ismerték
a vonós hangszereket. Amilyen magasröptűek voltak
egyéb művészeti és tudományos ágakban, olyan gyengék
voltak hangszereik. Képtelenek voltak örömüket
lelni a húros hangszerek játékában, szemükben
rabszolgaszolgálat volt, ápolását megvetésre méltónak
tartották.
A klasszikus világot mély ideáltartalommal
megtöltő kereszténység is ridegnek mutatkozott
a hangszeres zene iránt. Csak évszázadokkal később
mélyültek el a hangszeres zene világában, és tették
alkalmassá arra, hogy vele az emberi lélek legnemesebb
érzelmeit kifejezésre juttathassák.
Európában a hegedű fejlődéséhez
több hangszer is hozzájárult. Ilyenek voltak a
kelta CRWTH, a RUBEBE, vagy REBEC, egy ovális
lantformájú, oldalívek nélküli hangszer, a FIEDEL,
amelyet egy weissenburgi Ottfried nevű személy
már a 9. században emleget. A Fiedelnél a hangszer
alkata nem tette lehetővé a könnyű vonóvezetést,
ezért karcsúsították a test közepét. A 14-15.
században a Fiedel a VIOLA nevet kapta.
A legértékesebb forrásmunka a hangszerek
ismeretéről a 16-17. századi MICA PRAETORIUS „SYNTAGMA
MUSICUM”. Ebben a műben már szerepel a „hegedű”
elnevezés, a kávával (oldalakkal), boltozatos
tetővel és háttal rendelkező hangszer.
A hegedű mai formája a 15-dik század
környékén alakult ki. Alap alkotó elmei a kávarendszer
(oldalak), boltíves tető, hát, nyak, amely csigában
végződik, fogólap, húrtartó, láb, kulcsok. Formája,
méretei, amelyeket az aranymetszet szabályai alapján
terveztek, olyan tökéletesek lettek, hogy mind
a mai napig nem változtak.
A 15-dik századtól máig rengeteg
kísérlet történt ezek megváltoztatására, tökéletesítésre,
azonban a kísérletek kudarcba fulladtak. A korabeli
mestereknek sikerült tökéleteset alkotni.
A nagy olasz mesterek
Az olasz iskola legjelesebb képviselői
Cremonából és Bresciából származtak. GASPARO
DA SALO 1550-1612-ig Bresciában dolgozott.
Őt tekintjük az itáliai hegedűkészítés megalapítójának.
A hangszereinek fő jellemzője a dupla intarzia
lerakás. A tető és a hát boltozatát mindinkább
mérsékelte, bevezette a hátboltozatot, amivel
csökkentette az oldalak magasságát. Jelentős tanítványa
Giovanni Paolo Maggiri (1580-1632).
Hegedűformája széles, a kávák alacsonyak, a csiga
merészen rajzolt, barnás, illetve sárgás lakkot
használt.
A híres cremonai iskola megalapítója
ANDREAS AMATI, kb. 1535-1611.
Hangszerei jelentősen különböznek a bresciai hangszerektől.
Nem erőteljes, hanem gyengéd, lágy hangjuk van,
leginkább kisformátúmúak, lakkjuk mélysárga, barna
és élénkvörös. Hangszereit kortársai nagyra értékelték.
Fiai Antonius és Hieronymus is híres készítők
voltak.
| |
 |
| |
| |
A család leghíresebb tagja Nikolaus
Amati, akinek tanítványai minden idők
leghíresebb mesterei lettek. Paolo Grancino,
Andreas Guarnerius és Antonio
Stradivarius. A „Mester” ANTONIO STRADIVARIUS,
akinek „titkát” a mai napig kutatják, 1644-ben
született. Szorgalmas, békés és nyugodt életet
élt, és 93 éves korában hunyt el, 1737-ben. Élete
során rengeteg hangszert készített, és fő jellemzője
az volt, hogy kezéből csak tökéletes darabokat
adott ki. Hangszereit már életében nagyon kedvelték
és becsülték. A kevésbé jól sikerült darabokat
sajátkezűleg törte össze, és kezdett egy újabb
darabba még nagyobb hévvel. A legnagyobb művészi
tudást 1700 körül érte el, és 1700-tól 1725-ig
készült hangszerei szinte tökéletesek. Hangjuk
kiegyenlített lágy és erőteljes, egyesítik magukban
mindazt, amit egy jó hegedűnek tudnia kell.
Az olasz iskola másik nagy képviselője
GUARNERI DEL GESU, Stradivarius
kortársa. Szilaj, határokat nem ismerő természet,
Stradivairus ellentéte. Hangszerei gyönyörű hangúak.
Munkái durvábbak, kevesebb finomság van bennük.
Magyar hegedűkészítés
A magyar hegedűépítés legkiválóbb
alakja NEMESSÁNYI SÁMUEL FÉLIX,
1837-1881. Lipótszentmiklóson született elszegényedett
felvidéki családban. 18 évesen Pestre ment műbútorasztalosságot
tanulni, ahol megismerkedett Zach Tamással, aki
felkarolta és így került a Schveiter műhelybe.
Ez a műhely a kor leghíresebb hegedűépítő műhelye
volt Pesten.
A szokásos 4 év tanulóidőt 3 év
alatt letöltötte, és 1858-ban felszabadították
mint vándorsegédet. Szerszámaival utazgatott városról
városra, tanult és dolgozott Prágában, Szegeden,
Pécsett és egyéb városokban. 1863-ban átvette
a pesti Hangszerkészítő céh diplomáját, és letelepedett.
Művész barátainak társasága, pénztelen
ismerőseivel tanúsított segítőkészsége és mértéktelensége
a borivásban állandó pénzzavarba hozta. Szilaj
természet volt, életvitele kiegyensúlyozatlan,
munkái viszont tökéletesek. Fiatalon hunyt el,
csodás mesterdarabokat hagyva maga után.
Új reneszánsz
A hegedűépítés új reneszánszát éli.
Az egyre inkább elidegenedett és gépesített világban
kicsírázni látszik a kézművesipar. Egyre inkább
szüksége van az embereknek a természetes anyagokra
és hangokra.
A hangszerkészítő iskolák a világban
és Magyarországon virágzásnak indultak. Rengeteg
kitűnő kortárs hegedűépítő él és alkot, sokszor
olyan mesterdarabokat, amelyek méltóak a régi
nagy mesterek munkáihoz. Sajnos a zenészvilágban
él egy olyan téves elképzelés, hogy az öreg hangszerek
jók, és hogy az újak nyersek, hiányzik belőlük
a finomság. Az igaz, hogy a hangszerek anyagának
szüksége van érettségre, de az új hangszer, amelyet
a tulajdonos játszik be, csodákra képes, hangjukban
megtalálhatók azok a finomságok, amelyekre a szakavatott
és laikus fül vágyik. Ebből az okból kifolyólag
a régi hangszerek kelendőbbek a piacon, mint az
újak. Értékük sokszor csillagászati. A régi hangszereknél
sokszor a szín, a kor és a muzeális érték számít,
míg az újaknál a hang és a munka minősége. A bolti
vásárlás mellett az aukciók azok a helyek, ahol
hegedűk eladására kerül sor.
A nagyon értékes régi, pl. itáliai
hegedűk ritkábban gyűjtemények tulajdonában, sűrűbben
magánkézben fordulnak elő. Sokszor a nagyon értékes
hangszerek az állam tulajdonát képezik, és ismert
előadóművészek használják őket.
Mitől jó a jó hegedű?
A jó hegedű fő jellemzői a hangszer
megítélése, elemzése. A hegedűk értékesítésekor
mindig kétféle szempontot veszünk figyelembe.
A hegedű egy komplex műtárgy, amelynél
az esztétikai szempontok mellett a zenei és hanganyagi
szempontok is számítanak. Figyelembe kell vennünk
a forma harmóniáját, a kidolgozás minőségét, az
intarziát, a csiga formáját, kidolgozását, az
f nyílások vonalát, harmóniáját a hegedű formájával
és méreteit.
Nagyon fontos az anyag minősége.
A hát káva, csiga mindig habos hegyi juharból
készül, amelynek lángolt mintáit a fa genetikai
hibája adja. A tető sűrűszálú lucfenyőből készül.
Fontos megvizsgálnunk a lakk minőségét (lehet
szesz és olaj alapú lakk), színezését, felhordásának
technikáját, áttetszőségét.
A másik szempont az akusztikai,
azaz a zenei megítélése, sokkal nehezebb. A hang
minősége nagyon szubjektív, mégis mondhatunk róla
pár szót. Mind a négy húrnak egyforma intenzitással
és hangszínnel kell megszólalnia. A hangszín meleg,
telt és konkrét minden hangon. A hegedű közel
és távol is jól szól. Zenei szakzsargonnal élve
„dobnia” kell a hangot. Mivel a hangideál mindenki
számára más, és számtalan tényezőtől függ, nagyon
nehéz objektíven megítélni egy hegedű hangját.
Egy készítő egész életében arra
törekszik, hogy megépítse élete legjobb hegedűjét,
legjobb hangját. Ezer féle apró tényezőt kell
összehangolnia, olyan egyenletet megoldania, amely
ezernyi ismeretlenből áll, s amelynek ismeretlenjei
állandóan változnak (faanyag, vastagsági méretek,
fa és lakk minősége, forma stb.). Első nekifutásnak
ez lehetetlennek tűnik, de itt lép színre a misztikum,
és a mester újra és újra hozzálát újjáéleszteni,
reinkarnálni azt az elhalt fadarabot, amelyet
hegedűnek szántunk.
Lakatos László
|
